title stringlengths 3 59 | date stringlengths 0 26 | content stringlengths 52 8.38k |
|---|---|---|
A bánat | 1922. aug.–szept. | A bánat szürke, néma postás,
Sovány az arca, szeme kék,
Keskeny válláról táska lóg le,
Köntöse ócska, meg setét.
Mellében olcsó tik-tak lüktet,
Az utcán félénken suhan,
Odasimúl a házfalakhoz
És eltünik a kapuban.
Aztán kopogtat. Levelet hoz. |
A bátrak | 1923. jan. 23./1924. dec. | Ki gyáván várja a halált,
Magába zárja azt a föld,
Midőn a száj lilára vált
S két szeme rémületre tört.
Annak nem nyitja a titok
Bordó, nehéz, nagy függönyét,
Csak aki bátran állitott
Elébe s büszkén tépi szét.
Ó nagy, ki bátran odaállt,
Hol búg a néma sejtelem
S szolgáját hívja, a halált,
Alázattal... |
A betűk sivatagában | 1923. márc. | A gót s latin betűk sivatagában,
Fáradt diák, virágot keresek.
Oly szürke vagyok multban és a mában
S szeretnék élni én is keveset!
Tavasz van, rajtam bágyadt barnaság van,
Az utakon vidám szerelmesek
S amíg viaskodom a Bánat-ölyvvel,
Az út, a fák, a rét – és minden zöldel.
Az ó betűkre friss könnyűket e... |
A boldogság nyitott könyv, tessék, olvassák | 1934 [?] | Nem, nem igaz, nem, nem igaz,
hogy Ádám volt az első gaz.
’Sz azért nő alma, hogy szakasszon
almát a férfi és az asszony.
A földön annyi a jó dolog,
hát mért ne lennénk boldogok?
Az ember oly szelíd alak!
Ha nem piszkálják, nem harap.
Nem, nem igaz, nem, nem igaz,
hogy nincs elég tyúk, humbug az.
Egy... |
A bőr alatt halovány árnyék | 1927. jan. | Egy átlátszó oroszlán él fekete falak között,
szívemben kivasalt ruhát hordok amikor megszólítlak
nem szabad hogy rád gondoljak munkám kell elvégeznem,
te táncolsz,
nincsen betevő kenyerem és még sokáig fogok élni,
5 hete, hogy nem tudom mi van veled
az idő elrohant vérvörös falábakon
az utak összebújnak ... |
A bűn | Zord bűnös vagyok, azt hiszem
és jól érzem magam.
Csak egy zavar e semmiben:
Mi bűnöm van, ha van?
A bűn az soha nem vitás.
Vért, tüzet gondolok.
De bűnöm tán valami más,
kis, együgyü dolog.
Mint fösvény eltünt aranyát,
e bűnt keresem én.
Elhagytam érte egy anyát,
bár szivem nem kemény.
Csupán e bű... | |
A bűn | 1935. aug. | Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
mért nincs bűnöm, ha van.
Hogy bűnös vagyok, nem vitás.
De bármit gondolok,
az én bűnöm valami más.
Tán együgyű dolog.
Mint fösvény eltünt aranyát,
e bűnt keresem én;
elhagytam érte egy anyát,
bár szivem nem kemény.
És meg... |
A cipő | 1932 | Költő vett föl, pici lábán
egy ilyen tapos,
két megtörött, szelid orcám
azért bánatos.
Fény deszkázhat, ég füstölhet.
Lekvár lesz a sár?
Neki mindegy. Füzőmből meg
kanócot csinál.
Sziszeghetek, ügyet se vet
rám, a marcona.
Kiadhatom a lelkemet, –
ennek nincs hona.
S ha szívemet künn az uccán
eléb... |
A csapat | 1926. jan. | Gáspár Katának
A dombon két gyerek tornyot rakott magosra a szép, puha sárból,
Összedugták a homlokukat, nézték, fejük között elnyúlva jött föl a nap,
Lassan gurult föl a fatörzsön, vonta a csapatot arrafelé –
Legelől a jóhúsú ifjak, kacagnak és két teli marokkal füvet nyujtanak föl
az égnek,
Meg a lányok, l... |
A csoda | 1924. okt. | Kár volna magamat eladnom
Célért, eszméért, okért, hitért.
Hogy magyarázzam az eget másoknak.
Eladni magamat semmiért.
Te vén szilvafa, ugye, igazam van?
Te tudod, te százesztendőt éltél!…
S akkor sikított, elbőgte magát
A kert mellett egy vén acéltehén.
Nem is acél volt, hanem drágakő.
Pálmaág-farkkal.... |
A csodaszarvas | 1933. júl. [?] | Ükös ükünk, ősök őse,
ázsiai puszták hőse,
vágyat nevelt csodavadra,
szarvast űzött napnyugatra.
Űztön űzte kis sereggel,
éjten éjjel, reges reggel,
át az éren, át az áron,
fegyveres népű határon.
Csodaállat, csak elillant,
lombokon át, ha megcsillant.
Csak a nyomát hagyta minden
füves földön, fájó ... |
A Dunánál | 1936. jún. | ### 1
A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.
Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úg... |
(A fákon…) | 1935. jún. 14. | A fákon, mint a bokrokon
a bogyó, lóg a sok rokon. |
A fán a levelek… | 1934. szept. | A fán a levelek
lassan lengenek.
Már mind görbe, sárga
s konnyadt, puha.
Egy hallgatag madár
köztük föl-le jár,
mintha kalitkája
volna a fa.
Igy csinál lelkem is.
Jár-kel bennem is,
ágról-ágra lépked
egy némaság.
Szállhatnék – nem merek.
Meghajlik, remeg
a gally, vár és lépked
a némaság. |
A fergeteg ormán | 1924 ősze | Szólnom kell akármit is és ha már együtt vagyunk, hát nektek beszélek.
Mindegy, ha azt is hiszem, hogy magamnak szólok.
Néha meghalljuk nevünket, de akkor ott vagyunk, ahol a madár se jár
A fergeteg ormán sugárzunk fölfelé messze a sugarak portengerétől
Csak a szívünkből zuhanó szelek lengetnek fölfoghatatlan v... |
A füst | 1922. júl.–aug. | Keményderékú gyárbörtön dús füstje
Nagy kedvvel száll a piszkos égre föl.
Szemében százszám szikra tündököl
S haját borítja sóhajok ezüstje.
Szelíden símul barna bús ökölre
S a szívből ellop könnyet, bánatot,
Kilop a szívből könnyet, bánatot,
De ha akarná, csípne, marna, ölne.
Ráomlik a gyár szürke gyászf... |
A gondolkodó szonettje | 1924 nyara | Dübörgő gépváros zúgó agyam.
Hangja – mit roppant barlangvisszhang adhat
Mély orgonára és a gondolathad
Rokkant derékkal görbed untalan,
Mint korhadt fűz görnyed szomoruan
Deres partján zajló, jeges pataknak.
Az épitők téglát téglára raknak,
Molnárok szíja suhogón suhan.
S mind robotol – minek? maguk se t... |
A gyerekszemű élet-tavon | 1922 első fele | Eveztem én az élet kék taván.
(Remegtem éles alkonyatkor egyszer,
Mivelhogy nincsen semmi kabbalám
S de furcsa állat a magános ember,
Szeretne látni büszke partokat
S kilépni egyre soha-soha nem mer,
Csak messziről tár kapzsi karokat.)
A víz pihent s gondoltam nagy kevélyet
(Avar királyfi volt a gondolat)... |
A halálról | 1921. ápr. 11. | Vas-öltönyben előttem áll
A szomorú, néma halál.
Hideg csókja
Nem izgatja
Sóhajtó kebelem.
Dörrenés s nem él az élet,
Futó ábránd, a multé lett.
Nem marasztja,
Már eladta
Hevítő szerelem.
Előttem áll s torkon ragad!
– Életmentő hát nem akad? –
Tovább nem vár,
S én? – megyek már
Siratva életem. |
A hetedik | 1932 | E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!
Ellenség ha elődbe áll,
... |
A hit boldogít | 1921 [?] | Belép a szép nő páholyába,
Csupa arany, fény, ragyogás,
Mosolygva bókol erre, arra –
A jobb körökben így szokás.
És a mosoly egy sugarkája
A karzatig föl érkezik,
És egy diák ott elfelejti,
Hogy rongyos és hogy éhezik. |
(A hullámok lágy tánca…) | 1936 nyara | A hullámok lágy tánca s odaát
a lombok gyenge lejtése az éjjelt
lassudan hozták s csillagok raját
hívták reszketni az egekre széjjel.
Igy ők. S az érzelmek is csendesen
mozdulnak benn a szívben ringatóan,
emlékezés visszfénye, szerelem
hatalma ring, mint a nagy víz a tóban.
Én nem értem, csak érzem az egé... |
A jámbor tehén | 1922. aug.–szept./1934 | A csorda megjött. Vén, rokkant kapukba
piros leányzók állnak illeteg.
Várják az egyetlenke tehenet.
Friss széna barnul már a jászolukba.
Hozza adóját, sok zsíros tejet.
Dús tőgye duzzadt, nagy szemére zúgva
bögölyhad-köd telepszik. Lába durva.
Fődísze rossz kolomp korcs szarv helyett.
Bőgve megáll szokott... |
A kanász | 1932 | Az én falkám olyan falka,
ondolálva van a farka.
Orrukban csak magyar mód
csillog egy kis aranydrót.
Van egy pösze kis malacom,
fővárosi grófkisasszony.
Sóhajtott is egy ízbe,
nézi magát a vízbe.
Van nekem egy oly kis kanom,
szelid szóra kezes nagyon.
Az ha fogja s egyet túr,
a kőkastély felfordul.
... |
(A kelő korongba hajítom…) | 1926. márc. | A kelő korongba hajítom heggyel
Vadbika vörös húsán kalapált gerelyét a fiatal szűznek.
Most indulsz el, hogy hazavezettesd falaimat –
Változó árnyékaim ittmaradnak elhagyott hűvösében.
Érzed a viharszellőt, az egymáshoz közelre bujtogatót?
A tétetett város előtt bosszúsan köszörűli csorbított szerszámait.
Mos... |
[A „Kései sirató” vázlataiból] | A homokot, sarat a számba rágva
enni tanítasz? Földet falni szoktatsz?
Kinek kedvéért ne piszkítsak ágyba,
ha már szemmel se szoptatsz?
Szines forgókat csináltam, eladtam,
kerestem, volt eszem;
mindig dacoltam, mindig szót fogadtam,
de soha többé ezt már nem teszem.
De örülnék, ha megvernél mégegyszer!
... | |
(A kövezeten…) | 1934 nyara | A kövezeten kis csatak hunyorgott,
megszállták a várost az árnyak
s a sok veréb, mely fölcsipogva forgott,
némán, erősen markolta az ágat,
mert jobban ragaszkodik, aki alszik,
mint az éber, ki tovaszállni kész,
az emberek, a villamosok, taxik
sürögtek, mint az ösztön meg az ész.
Egy kapu alatt egy lányt ... |
A Kozmosz éneke | 1923. jan.–máj. | Szonettkoszorú
A melegszivű Költőnek,
a nagyszivű Embernek,
JUHÁSZ GYULÁNAK
aki örök Atyám és Bátyám,
nagy szeretettel és ezzel az ajánlásfélével:
Lelked valami különös csoda:
Meleg szivárvány őszi éjszakában.
Ilyet még ember nem látott soha:
Elszomorodott megenyhülés.
S mint ifjú fiatal menyasszonyát ... |
A kutya | 1924 első fele | Oly lompos volt és lucskos,
A szőre sárga láng,
Éhségtől karcsú,
Vágytól girhes,
Szomorú derekáról
Messze lobogott
A hűvös éji szél.
Futott, könyörgött.
Tömött, sóhajtó templomok
Laktak a szemében
S kenyérhéját, miegymást
Keresgélt.
Úgy megsajnáltam, mintha
Belőlem szaladt volna
Elő szegény k... |
A legutolsó harcos | Valami forró nyári éjszakán
Gyárfüst ölelt át lomha földszagot
S a legnagyobb lélek szökkent belém:
Az Ucca és a Föld fia vagyok.
Szép szivem óriás, piros virág,
Bimbója hat földrészre nyil, ma hát
Szijja mohón boldog-boldogtalan
Világlengő szeretet-illatát.
Világszabadság-zengő Messiás
Szemét, szavát n... | |
A legutolsó harcos | 1923. ápr. 27./1924 | Valami forró, nyári éjszakán
Gyárfüst ölelt át lomha földszagot
S a legnagyobb lélek szökkent belém:
Az ucca és a föld fia vagyok.
Ma hat földrészre nyílik bimbaja –
Szép szívem óriás, piros virág
És villamos hullámok lengetik
Világbelengő, kitárult szagát.
Börtön, kaszárnya, templom nem elég,
Hogy a he... |
(A lovak…) | 1923 ősze | A lovak kihaló fajából való
Húsz évszázad döglött ki alattunk.
S de jó a fáradt embernek az ágy.
Szálláscsinálónk megbolondult,
Komám, itt más már nem marad,
A mában bérelünk szobát.
Mivelhogy hát sokat szaladtunk,
Azt hittük, hogy sokat haladtunk.
Ótától-ótáig lerongyolódott
Lábunkról már a lábbeli, ... |
A mennyei páncélvonat | 1926. máj. | Éjjel,
Mikor a fáradt harcosok őrt állnak az épülő kapu előtt,
A leggyötörtebb tompán a földre puffan,
Szive kifuttatja a vágányokat
S a fények szédítő pályaudvaráról
Kirobog a mennyei páncélvonat.
A páncélvonat megdördül haraggal,
De csak a pávák hallják s kitárják rá farkukat kénytelen
S a fiatalok vér... |
(A multkor, szerda este…) | 1924. jan. 29. | A multkor, szerda este ángyikám,
Mikor a sötét ásitott az égen,
Ugy féltem, igen, most másodikán,
Mikor halk szava odajött elébem.
Aludtak már a rétek és a ház,
A szunyograj bús füleimbe zsongott
S tudtam, itt aztán a halál tanyáz,
Mert térgye reszketett, mint kint a lombok.
És meghalt akkor szegény ánygy... |
A nagy városokat | 1925. aug. [?] | A nagy városokat sehogysem tudom elfeledni,
az idegen is csak róluk beszélt, a mi kertünket észre se vette,
nem is tudom, mi hozta ide, a szinházba se jött el hogy híttuk,
a szomszéd kisasszonnyal se törődött, pedig azt mindenki megcsodálja,
szőke és magas mint a torony a házak fölött,
ha megy az uccán, ablak... |
A női szív | 1921 [?] | A női szív tömeglakás –
Tömeglakás, mi lenne más.
Elfér benne a sok bolond,
Aki nőért könnyet is ont.
Emezt ide, amazt oda,
Kamráit cellákra osztja.
Ez kimaradt! – a patvarba,
Nosza gyorsan a pitvarba!
S nekem ó jaj szegény fejem!
Hol is lészen az én helyem?
Tele kamra, tele pince,
Számomra hely vaj... |
(A nyakába kék kötő…) | 1928. szept. 20. | A nyakába kék kötő –
mit kötsz, mit kötsz, könyvkötő?
Kötök, kötök, Bibliát,
Bakunint és Pék Gyulát.
Ej, de bütykös a kezed –
mit mond Bakunin neked?
Bütyök van a kezemen,
gyémánt van a szivemen. |
A pap mosolyog | A pap mosolyog és derűsen
buja gondtalan istent dícsér
darazsak dongnak s poros úton
végig zümmögő gyásznép kísér
kerülős szemmel szégyenpírban
tanácstalan barátok várnak
s meggyőződvén, hogy eltemetnek
utamból immár félreállnak
harmatos füvek gyenge ízzel
a fákon hajnali pirosság
lombok zizegnek, szö... | |
A paradicsom életté lesz | 1925. ápr. 22. | A fák megálltak mozdulatlan,
A vizek nyugtalanok lettek,
Különös zaj támadt a kertben,
Valami bántotta a kertet.
Egy hattyú énekelt és úszott
Hullámos, karcsú lebegőben,
Énekelt, úszott s hirtelen csak
Meghalt ott fönn a levegőben.
A fűszálak elszomorodtak,
Kis homlokukat eltakarták,
A bogarak szívére... |
A rák | 1926. febr. eleje | Nagy, ezüst halak árnyéka suhan a korállok fölött,
Elhozzák nékem barnuló szined, gyönge fövényen lebeg tova,
Megérinti a fáradt csigákat s azok csöndesen elalusznak.
Én még sokáig figyelem a meduzák átlátszó világosságát
S erős ollómmal utat vágok a moszatok közt, csengő karikák röpülnek
föl a tiszta vizben ... |
(A Royalban muzsika…) | A Royalban muzsika
jó kislány a Zsuzsika,
kis gyerek a Péterke,
kell neki sok ételke,
a harmadik az Aba,
az lesz ám a szép baba.
Egyedetek, begyedetek,
sok spenótot beegyetek. | |
A spenót | 1924. január | Nagy, méla bánat alvad a szivemben
A tányér fenekén meg a spenót
Mint vén kisasszony, nyugovóra hajolt
Porcellán-álmu kínos enyhületben
Bús gőze száll, mint sóhajtás ha lebben
Vánnyadt ajakról várva a hajót,
Melyről az irígy, szűk szavú derót
Húsz éve adott hírt, csóknál is szebben.
Azóta vár szegény a sí... |
A számokról | 1924 első fele | Tanultátok-e a számokat?
Bizony számok az emberek is,
Mintha sok 1-es volna az irkában.
Hanem ezek maguk számolódnak
És csudálkozik módfölött az irka,
Hogy mindegyik csak magára gondol,
Különb akar lenni a többinél
S oktalanul külön hatványozódik,
Pedig csinálhatja a végtelenségig,
Az 1 ilyformán mindi... |
A szemed | 1922. dec. 28. | Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S lelkemben halkal fuvoláz a vágy.
Mint ifju pásztor künn a messzi réten
Subáján fekve méláz fényes égen
S kezében búsan sírdogál a nád.
Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S már fenyves szívem zöldje nem örök.
Galambok álma, minek jössz elébem?
Forró csöppekben guru... |
A Szent Jobb ünnepén | 1922. aug. 18. | Keresztények, ti hajtsatok fejet –
A mai nap az örökéltü Szent Jobb
Malasztja száll s a hívő lelkeket
Megedzi. Zengjen zsoltárunk – ott fent jobb
Lesz élni majd, ha bús fejünk felett
Az Úr hatalmával vigyáz a Szent Jobb –
Oh áldjuk, áldjuk százszor e kezet
S emelkedjünk fel Krisztushoz, ki lent volt.
De t... |
A szerelmes szonettje | 1924 nyara | Kerengő bolygó friss humusza lelkem,
Nehéz ekével szántja milliárd
Vad, barna fájdalom s hegyes vasát
Mélyen lenyomva gázol át a telken.
Gőzös, meleg barázdákon vetetten
Kincses kalászok bólogatnak át
Az út felé, hol kényes, büszke fák,
A szépség fái búgnak át a berken.
Alattuk szívem űl, a mindig éhes. ... |
(A szeretők hallgatva álltak…) | 1926. márc. | A szeretők hallgatva álltak,
A tóban elrejtették szivüket
S megbeszélvén a hullámokat,
Széjjelváltak.
Most már kimehetsz a partra,
Kinálhatsz nevetve egy almát föl a fának,
Nagyot szaladhatsz –
A tóból minden kanyarodónál
Hűvös szemmel egy arc fordul utánad. |
A szigeten | 1934. júl. 21. | Margitsziget, hol joghurtot söröztem,
hol csókolóztam állva, séta közben –
Mily drága vagy, lágy röptü lombjaiddal,
polgári áron enyhült gondjaiddal!…
Mint egeret a macska, a melegben
csak lestem, egy levélke hátha lebben.
Ugy izlett már a levegő is régen,
mint állott sör, habja se volt az égen.
Kiléptem há... |
A szív s a szem | 1921. márc. 29. | A szív érez, a szem kutat,
Szép lány szerelméhez utat.
A szív dobog, a szív sóhajt
Ha a lány távol nincsen,
A szem ellesi az óhajt:
– Mit kívánsz édes kincsem?
Ha eltűnik a szerelem,
A szív kérdi: – Mi lesz velem?
Önző szív! magára gondol
S csakhamar életre kel.
S nem gyötrődik semmi gondtól,
Hisz ... |
A szolnoki hídon | 1920 | Az érc-oroszlán üstökét csóválva
riadtan reng a halál-színpadon.
A Halál lesi, tárt karokkal várja,
hogy Úr legyen a sápadt arcokon.
Tenyérnyi hely s a vigyorgó, kapzsi Vég
orcájába sápad belé arcod.
Alattad a Rém, felül büntető Ég
– gyáva Ember! – Neked üzen harcot.
A Hold is kacag a nagy gyávaságon
és... |
A tavi torony harangozója | 1925 ősze | Takarékos emberhez illőn
Répaleveleket kevertem dohányomba
Ezért pipám
Igen hálás volt
Göthös szavakkal noszogatott
Kékszivü
Fia után
S hogy elértem a tavi toronyhoz
Az estéli violák lelke
A szűz kicsi fiúkák tavának mélyén
Már költögette
Az aranyhajút:
– No ébredj, látod, ma is oly sokat nőttün... |
A távol új s új egeket szór | A távol új s új egeket szór,
Szép testem napos szavakat szól
S a kenyerek erősen, bízva
Kelnek,
Harangszó ömlik a Tiszába,
Frissen, nyujtózva kel a lárma,
Derékig mosdok s a vizet
Reápaskolom szivemre.
Oly hűsen, tisztán símul hozzám,
Úgy ring a tálban, úgy zenél,
Mint a danoló lányok melle.
Akine... | |
A tőkések hasznáról | Dagassz gázlángnál kenyeret,
vagy égess lukas, vörös téglát;
törje kapa a tenyered;
áruld magad, míg leng a szoknyád;
feküdj hanyatt és deszkázz aknát;
cipelj zsákot a piacon;
tanulj, vagy ne tanulj ki szakmát, –
a tőkéseké a haszon.
Öblits benzinben selymeket;
szedd guggolva a vörös hagymát;
ölj kec... | |
A város peremén | 1933 tavasza | A város peremén, ahol élek,
beomló alkonyokon
mint pici denevérek, puha
szárnyakon száll a korom,
s lerakódik, mint a *guanó*,
keményen, vastagon.
Lelkünkre így ül ez a kor.
És mint nehéz esők
vastag rongyai mosogatják
a csorba pléhtetőt –
hiába törli a bú szivünkről
a rákövesedőt.
Moshatja vér is... |
A vergődő diák | 1922 első fele | Előtte sívár halom mered,
Két szemében a szíve remeg.
– Szegény diák.
Illatos és csókos az éjjel,
Piros szirmok szállanak széjjel
Rózsatövön.
Nagyon szeretne kisuhanni,
Mámoros csókban együtthalni
Valakivel.
Hanyatt feküdni uccakövön
S úgy várni, ha már nincs más öröm,
Naptalanul.
Száguldani egy örö... |
A világ ha elbujdostat | 1926. máj. | A világ ha elbujdostat
Csak visszahív harangozni.
Elbujdosott harangozó
Csak visszajön harangozni.
Ha visszajön meg is bánja,
Elbúcsúzhat harangszóval.
De ha tűz van megint jöhet,
Megint jöhet harangszóval.
Aztán egyszer nagy ünnepkor,
Mikor keresik halálra,
Visszajön még harangozni,
Harangozni, de ... |
A világ megteremtése | 1924 első fele | Igen, tudom, még nem volt a világ,
Csak az erők nyugalmas vize,
Fojtott dühű, nagy vize,
Nem volt még hal se, de halat akart,
Nem volt még dal se, de dalolni akart,
Asszony se volt még, isten se volt még,
Vagy isten volt-e az egészen férfi,
Egészen gyermek, nem tudom,
– Most munkás lehet, vagy talán köl... |
Acélgömb föl, föl! Emelkedj! | 1926. márc. | Acélgömbbe tömíttetett egyedülvalóság,
Lassan, csillogva, kéményem ormáról – emelkedj!
A magos virág szirmaiból véled száll föl Isten elvesztett koponyája,
Fönnsíkok fagyott zuhatagja zokogva indul néked –
Ki gurul most végig rajta roppant hurjait zengetően?
Acélgömbbe tömíttetett egyedülvalóság,
Körben térde... |
Ad sidera… | 1923. jan. 19. | Anyám, ki már a messzi végtelen vagy
S nem gyötrődöl, hogy nincs kenyér megint,
Nem sáppadsz el, ha szűkös este int,
Hogy kis rikkancs fiad vérébe jajgat.
Anyám, ki már a néma végtelen vagy
S borús szemed fiadra nem tekint,
Ó meg ne lásd az ólom-öklü Kínt –
Miatta zúg e tört, betegre vert agy.
Anyám, fala... |
Ady emlékezete | 1930. márc. 23. | – Meghalt? Hát akkor mért ölik naponta
szóval, tettel és hallgatással is?
Mért békitik a símák alattomba’
lány-duzzogássá haragvásait?
Földön a magyar és földben a költő,
dühödt markába rögöket szorít,
melléről égre libbent föl a felhő,
de tovább vívja forradalmait.
A televény titokzatos honában
izgat ... |
Ady Endre helyett mondom | 1923. febr. 17. | A sírás nekem nem kenyerem.
Az Úr megverte kushadt fajtám –
Most nekilátok s én verem.
Talán az Ima sáppad ajkán,
Ha az Üvöltés ott terem.
S ha föl nem üvölt hulla-fajtám,
Addig verem, mig szétverem. |
Ajándék | 1921 | A szívem hoztam el, csinálj vele
Amit akarsz. És nem tudok mást tenni
És nem fáj nékem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek.
Oly fényes az még, mint uj lakkcipő
És lábad biggyedt vonalára szabták.
De ruganyos, mint fürge gummilabdák
És mint a spongya, mely tengerbe nő.
Két fájó karral nyú... |
Ajtót nyitok | 1935. febr. eleje | Ajtót nyitok. Meglódul lomhán
a főzelék fagyott szaga
és végigvicsorog a konyhán
a karmos tűzhely. A szoba
üres, senki. Tizenhat éve
ennek, mit sosem feledek.
Viaszkos vásznu konyhaszékre
ültem, nyafognék, nem lehet.
Értem, hogy anyám eltemették,
de nincs és nyugtalan vagyok,
ezt nem értem. Felnőtt le... |
Ákácokhoz | 1929. nov./1931. febr. | Száz göbbedő odvas falunkba’
homokot kötözni magunkba’
– ákácok, vigyázzunk magunkra! –
az úri szélben ez a föladat.
Zizegni minden bizalomra
keserülő e marxi munka,
de kössünk, kössünk lágyan zsongva,
a homok elfut, a föld megmarad.
Törzs vagyok-e, vagy már csak torzsa?
Nem sors az egyes ember sorsa! ... |
Aki szegény, az a legszegényebb | 1924. okt. | Ha az Isten íródiák volna
S éjjel nappal mozogna a tolla,
Úgy se győzné, ő se, följegyezni,
Mennyit kell a szegénynek szenvedni.
Aki szegény, az a legszegényebb,
Fázósságát odadja a télnek,
Melegét meg odadja a nyárnak,
Üres kedvét a puszta határnak.
Köznapokon ott van a dologba,
Várt szombatját száz go... |
…Aki szeretni gyáva vagy | 1936. okt. 23 | Te rongy, aki szeretni gyáva vagy,
akinek több a biztosító munka,
melyet a tetves ég taszít nyakunkba,
küldvén máris a külső fagyokat, –
fordított ringyó, ki a kötelesség
aranyát gyüjtöd élő nap alatt:
a gyermek rimánkodhat, hogy szeressék,
én nem tehetem; elpusztítalak.
Én férfi vagyok, nemes és konok, ... |
Akkor | 1921. szept. 24. | És akkor zuhogott, csattogott, villámlott
S akkor kerültem messze szobámat
És akkor őrjöngtem, szidtam a világot
S akkor tiport legjobban a Bánat.
S akkor imádkoztam, követeltem, kértem
És akkor sírtam szívből igazán
S akkor bánó szívvel meggyóntam, megtértem,
Mert akkor halt meg egy lány, egy leány. |
Áldalak búval, vigalommal | 1927 karácsony | Áldalak búval, vigalommal,
féltelek szeretnivalómmal,
őrizlek kérő tenyerekkel:
búzaföldekkel, fellegekkel.
Topogásod muzsikás romlás,
falam ellened örök omlás,
düledék-árnyán ringatózom,
leheletedbe burkolózom.
Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e,
szívemhez szívvel keveredsz-e,
látlak, hallak és ének... |
Áldott légy, jó Magyarország! | 1923. febr. 18. | Te voltál áldott menedékünk
Mikor ránk zúdult száz baj és gonosz
És most szívünk hálára békül
Ma felköszönt az elfáradt orosz:
Üdvözlégy, áldott légy, jó Magyarország!
Szegény, kifosztott Hungária
Magadhoz vettél árva gyermeket
S jóságodért nem adhatunk mást
Csak forró, hálás, áldó sziveket:
Üdvözlégy,... |
Alkalmi vers a szocializmus állásáról | 1934. aug. eleje | Ignotusnak
### 1
Fák közt,
virág közt
ülök egy padon.
Kotyogok, mint elhagyott csolnak,
sok lágy levegő locsolgat –
a szabadság nagy csendjét hallgatom.
S valami furcsa módon
nyitott szemmel érzem,
hogy testként folytatódom
a külső világban –
nem a fűben, a fákban,
hanem az egészben.
### 2
Aho... |
Alkohol | 1923. máj. 24. | A rózsakötőjű nap csak nékem integet,
De nem borulok elé, mert úgyis rogyadozik a lábam
S nem is harcolhatok érte,
Mert az alkohol
Kopjás fiatal gerincemet
A nyomorúság abroncsává görbíti már
Lomha lángú poklos katlanában.
Erős kezemmel remegéssé bomlok, ám
A kérges, jó becsületű kéz
Nyugodtan heverész... |
Allégorie | 1928. szept. 30. | A gyenge bokor levelét
fátyolba burkolá a dér,
jaj, nemsokára itt a tél,
a bokorugró hócseléd.
Pamutszoknyáját a ledér
fejünkre boritván cselét
ködökből szövi és csalét
a zsíros, pirítós kenyér.
Csuszkás az erdei fenyér,
min medve korcsolyáz eléd,
üres két mancsa bús tenyér.
S mint munkabér potyog be... |
Álomban enyém vagy | 1922 első fele | A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
Kályhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
A komoly falióra se mormogott
S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak…
Álomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak. |
Altató | 1935. febr. 2. | Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét –
aludj el szépen, kis Balázs.
Lábára lehajtja fejét,
alszik a bogár, a darázs,
velealszik a zümmögés –
aludj el szépen, kis Balázs.
A villamos is aluszik,
– s mig szendereg a robogás –
álmában csönget egy picit –
aludj e... |
(Aludj…) | 1926. ápr. | Aludj
egy fáradt vén fa fölrepült és elpihent a legkönnyebb felhőn
a vízcsepp lábujjhegyen gurul reszkető szíved fölött
szeretném ha kócsag lebegne mosolyodban
hó hull
komoly fekete medvék vonulnak
én nem tudom hogy férnek el kicsi tavaszi szobánkban
nem is rád gondoltam tavaly mikor hirtelen fölgyógyulta... |
Amióta… | 1921. ápr. 11. | Amióta megláttalak,
Szebben süt a nap le rám
És azóta százszor szebben
Dalol a kis csalogány.
Csak a piros ajkad néma
S mosoly rajta nem fakad,
Saját magam árnya vagyok,
Hisz csókolnom nem szabad.
Amióta megláttalak,
Illatosabb a mező
És azóta tövis nélkül
Áll a büszke rózsatő.
Csak a lelked lett... |
Amit szivedbe rejtesz | 1936. máj. | Freud nyolcvanadik
születésnapjára
Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.
A szerelembe – mondják –
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.
S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek –
a harctér... |
Anya | 1934. szept. eleje | Az őszi eső szürke kontya
arcomba lóg zilálva, bontva.
Harmadik napja sírja, mondja,
mint tébolyult anya motyogja
– mert csecsre vágyom – rám meredve:
Reátaláltam gyermekemre,
aludj el, édes kedvesem, te,
csitt, csitt, kicsikém, tente, tente… |
Anyám a mosásban gyászkoszorú | Anyám meghalt most nem tudom mit tegyek véle
a bögrét két kezébe fogta
egy vasárnap úgy estefelé csöndesen elmosolyodott
akitől virágot kapott nem volt anyakönyvi lapja még a házmester
sem látta
ha Kínában él őt küldik el a sárkányokhoz
de ő föláll
a sárkány messzire lakik tőlem kis rizsemért most hazafut... | |
(Anyám meghalt…) | 1926. ápr. | Anyám meghalt, most nem tudom, hogy viselkedjem vele szemben,
Megfoltozná kabátomat, megnézné milyen szép vagyok meztelenül,
Még soha senkise látott meztelenül!
A parasztok learattak, kis padokon várják a halált –
Poloska marja álmainkat, tányérunk csak falakra való,
Csak egy csöpp vajat adjatok kenyeremre. ... |
Anyám | 1931. jan. 6. | A bögrét két kezébe fogta,
úgy estefelé egy vasárnap
csöndesen elmosolyodott
s ült egy kicsit a félhomályban – –
Kis lábaskában hazahozta
kegyelmeséktől vacsoráját,
lefeküdtünk és eltünődtem,
hogy ők egész fazékkal esznek – –
Anyám volt, apró, korán meghalt,
mert a mosónők korán halnak,
a cipeléstől r... |
Április 11 | 1925. ápr. 22. | A talló kalászait hányva
S a verebek közé belesvén
Nagy szél kapott föl egyszer engem
Hirtelen, áprilisi estén.
Gyerekeit kereste arra
S engem talált ott épp az utban.
Bömbölt, örült, s én mosolyogva
Rengeteg mellén elaludtam.
Vitt falvan, földeken keresztül,
Meghempergetett jó sárosra,
Cibálva és kac... |
Áradat | – Hé, emberek, hova, hova?
– Ahol munkát, dolgot kapnánk,
tág világban ide s tova,
puszta hat hét a tarisznyánk.
Sztrájkoltunk, most kutunk sincsen.
Penész legel az álláson,
családjaink csurgós csűrben,
hogy is volna maradásunk?…
Az égen ha felhő volna,
égő kendőként lobogna;
a földön ha dinnye volna... | |
(Arany kalásztól…) | 1922. jún. 18. körül | Arany kalásztól duzzadt rónaságon
– Úgy véltem – visz keresztül az utam,
Madár trilláz gyümölcstől terhes ágon
S majd megpihenek egy kis faluban.
Hogy útra keltem pirkadott a hajnal,
Homály karolta félig át a tájt.
Az Ég szeméből hullt a könnyű halkkal
S fölöttem őszi varju-horda szállt.
Nincsen kalász a ... |
Arany | 1929 ősze | Lombozott a por még, ám elült a zaj,
elfult a homokban a sziklamoraj.
Köt a karcsu füst is, e szelid virág
s gond érleli termőn a puszta fiát.
Édes burgonyát föd darabos talaj –
Téged is födött így a gond meg a baj.
S gondoltad, mit gondolt csendjében a táj –
a hős el van vetve, teremni muszáj.
S mig szél... |
Aranybojtú | 1931 eleje | Aranybojtú nyár lóg vállamon,
fontolgatom vastag dühömet;
darázslepte tarkóm vakarom –
hetven öregasszony körbe hümmöget.
– Csimbókos a bútól, úgy bizony!
de harcos e dal, mint a tömeg!
Uszít is a tőkés nép-iszony
ellenforradalmi kis ördögöket!
– Hogy’ fondorkodnak! Csak hallgatom
a lőcslábú, sáfrány dö... |
Aratás előtt | 1922. okt. | A bús biborkirályfi, naplemente
Búcsúcsókjától ég a dús kalász.
Néhány vidám tücsök már dúdorász
S ugy ing a földön csendes este enyhe,
Mint vén öreg huszáron lóg a mente,
Kit nem ölel a nyárestéli láz.
De itt a búza s rozs méhébe száz
Apróság vár a fényre, napra, csendbe.
És várnak egyre mind a virradatr... |
Aratásban | 1922. jún. 18. körül | A búzát vágja sok szilaj legény
– Marokszedő leány halad nyomukba –
A síma réz-orcájok kipirulva.
És villog a nap kaszájok hegyén.
A rengő búza hódoló remény.
Tikkadtan fekszik lábaikhoz hullva;
Mint fáradt gyermek, anyjára borulva.
És ihatnék a kutya is, szegény.
Egy szomjazó legény hűs fához lábol,
Jó... |
Ars poetica | Az idő lassan elszivárog.
Ne lógj a mese langy tején.
Hörpintsd a valódi világot
habos éggel a tetején.
Szép a forrás – merülj el abban!
A nyugalom és remegés
egymást öleli s kél a habban
kecsesen okos csevegés.
Más költők kincseit ne szedd el.
Mocskolván magukat szegyig,
koholt képekkel és szeszekkel... | |
Ars poetica | 1937. febr. eleje | Németh Andornak
Költő vagyok – mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.
Az idő lassan elszivárog,
nem lógok a mesék tején,
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején.
Szép a forrás – fürödni abban!
A nyugalom, a remegés
egymást öleli s kél a habb... |
Asszonyvárás asszonyszobor mellett | 1923. febr. 19. | Asszonyra várok, aki vággyal telve
Most szép, forró kezével
Hajamba túrna s nagyon megölelne.
Asszony. S villogna bőre a homályba,
Mint ez a szoborasszony,
Kire félénken hull a holdvilága.
Asszony, kinek oly megadó az ajka,
Mint ez a szoborasszony,
Ki szép kőtestét félénk holdnak adja.
Nem is tudom: ki. ... |
Axióma | 1928. szept. 30. | Ha kétszer annyit ennél,
mint amennyit nem ennél
ha éhes volnál, akkor jól
volnál lakva.
chateaustresemann
avagy
Burgbriand
étekfogó
Maxima: Il y a des hommes qui ont des neveus
et des nièces et pantallon noire, et
des autres. |
Az a szép, régi asszony | 1936. okt. | Azt a szép, régi asszonyt szeretném látni ismét,
akiben elzárkózott a tünde, lágy kedvesség,
aki a mezők mellett, ha sétálgattunk hárman,
vidáman s komolyan lépett a könnyü sárban,
aki ha rám tekintett, nem tudtam nem remegni,
azt a szép, régi asszonyt szeretném nem szeretni.
Csak látni szeretném őt, nincs ... |
Az árnyékok… | 1937. jún. | Az árnyékok kinyúlanak,
a csillagok kigyúlanak,
föllobognak a lángok
s megbonthatatlan rend szerint,
mint űrben égitest, kering
a lelkemben hiányod.
Mint tenger, reng az éjszaka,
növényi szenvedély szaga
fojtja szoruló mellem.
Végy ki e mélyből engemet,
fogd ki a kéjt, meritsd szemed
hálóját mélyre... |
Az Édesanyjának | 1928 nyara [?] | Rajzás és nyüzsögés szivemben,
széllé kellene kerekednem,
ablakról ablakra szétfutni
s függönyötökben elaludni.
Jobbkezed csendes órazengés,
balkezed télesti derengés.
Örülök néked ködön át is,
ledobnék érted pacsirtát is.
Arcomat olajtól haraggal
hányszor törültem zsákdarabbal!
és nyálkás kosarakkal ... |
[Az „Én, ki emberként…” vázlata] | Fondor elmulás
Az ajkaidról áradó varázslat
lágy lehe teszi
hogy hű kutyaként hever lábadnál s figyelve
e szimatoló sziv s e nyugtalan elme.
Mintha paraszt volnék s nézném csendesen
a várt lassu, tavaszi esőt,
ugy gondolok rád.
Mintha eltévedt gyermek volnék,
ki sokat sirdogált magában,
de nagyot dobba... | |
[Az „Eszmélet” előzményei] | 1933 | Öregem, no, mi van veled?
Élsz, ahogy élsz s ezt te ne tudnád?
Vizes homokon kötelek
kötnek-e ki? Te azt sem unnád.
Bátorság! Lesz még olyan munkád,
amelyben kedvedet leled, –
most – bárha egek ura ront rád, –
teremtsd elő a kenyered.
Hisz itt a szenvedés belül, –
de ott kivül a magyarázat.
S hogy’ o... |
(Az Isten itt állt a hátam mögött…) | 1937. szept.–okt. | Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
………………………………………………
………………………………………………
Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.
Ugy segitett, hogy nem segithetett.
Lehetett láng, de nem lehet... |
Az oktató mama oktatása | Drága gyermek,
fényes termek
lágy öléből –
pezsgő léből
iddogálván
és nem állván,
hanem ülvén,
amig hül vén
bor a pulton,
azt kivánom,
hogy se multon,
se diványon
elmerengve
ne időzz,
ez a nyitja
mindeneknek,
ezt tanítja
míg remegnek
szempillái,
a dizőz,
kit te ismersz,
bár nem... | |
Az örök elmulás | 1921. nov. 26. | A földön semmi nem örök…
A fákon árnyak nőnek este,
A félhomály is nyöszörög.
Eloszlik a Gond barna teste,
(A zsíros földbe rothadunk)
S ki egykor óhajunkat leste
– Ó, puszta szív, borus agyunk! –
Már könnyező szem, búcsut intett.
Mi mindent, mindent elhagyunk
És minden, minden elhagy minket,
A szó, ki... |
End of preview. Expand in Data Studio
README.md exists but content is empty.
- Downloads last month
- 3