gedeonmate/hun_stat_dataset · Datasets at Hugging Face

text stringlengths 1 15.8k
Az alkotás nosztalgiát ébresztett a koreaiakban a hazai kultúra iránt, a filmben éhező művészcsalád a Hollywood miatt halálra ítélt koreai filmművészet szimbólumává vált a szemükben.
Egy évvel később az Elnöki Tudományos és Technológiai Tanács benyújtott egy jelentést az elnöknek, melyben a helyi média fejlesztését javasolták, azon apropóból, hogy a Jurassic Park című amerikai film egymaga annyi bevételt termelt, amennyit másfél millió koreai Hyundai autó eladása.
A jelentés nagy szerepet játszott abban, hogy a kormány és a lakosság is elkezdett a kultúrára, mint iparágra gondolni.
A jelentést követően a kormány létrehozta a Kulturális Ipartestületet a Kulturális és Sportminisztérium irányítása alatt, 1995-ben pedig törvényt alkottak a hazai filmgyártás fellendítésére.
1999-ben a magát a „kultúra elnökének” hívó Kim Dedzsung 148 millió dolláros költségvetésű alapot hozott létre a kultúra támogatására.
A koreai hullám közvetlen kiváltó okai
A koreai hullám indulásáról több elmélet is született, abban azonban megegyeznek, hogy valószínűleg 1997-re vezethető vissza.
A Bécsi Egyetem kutatója szerint a koreai hullám a Star in My Heart című doramával indult útjára, melyet a kínai Phoenix TV kezdett el vetíteni.
Egy szingapúri tanulmány szerint azonban a jelenség a What Is Love All About? című sorozatnak köszönhető, amelyet a szintén kínai CCTV vásárolt meg ugyancsak 1997-ben.
Az ázsiai országok hamarosan elkezdték felvásárolni a koreai sorozatokat, a tartalmon túl erre gazdasági okuk is volt: a koreai sorozatok jóval olcsóbbak voltak a korábban népszerű japán sorozatoknál, és a gazdasági nehézségek idején inkább az olcsóbb árut preferálták a csatornák.
Az is segítette a koreai sorozatok terjedését, hogy éppen ebben az időszakban kezdődött meg Ázsiában a média liberalizációja, ami lehetővé tette külföldi produkciók szabadabb vásárlását.
A Star in My Heart hatalmas sikert aratott a kínai és tajvani nők körében, főképp mert igen vonzónak találták a férfi főszereplő An Dzseukot (��).
A kínai nézőket ezen felül vonzotta a bemutatott modern életmód, a modern frizurák és divatos ruhák.
Tajvanon sokáig teljesen más kép élt a koreaiakról, akiket durvának és kevésbé kulturáltnak képzeltek el.
A koreai sorozatok nyomán ez a kép elkezdett megváltozni.
Mind a kontinentális kínaiak, mind a tajvaniak számára ezek a sorozatok egy modern, trendi és jómódú ország képét keltették Dél-Koreáról.
Az igazi áttörést a hallyu számára 2003-ban a Winter Sonata hozta meg, amelyet Japánon kívül Tajvanon, Thaiföldön és a Fülöp-szigeteken is nagy sikerrel vetítettek.
A koreai doramák úgynevezett „második hullámáért” a Boys Over Flowers című sorozat felelős.
A koreai hullám másik fontos exportja a K-pop, azaz a koreai popzene.
Ennek népszerűsége is az 1990-es évek végén kezdődött, amikor a Channel V Kínában elkezdett koreai videoklipeket vetíteni.
A szentimentális és ázsiai értékrendeket követő koreai együttesek hamar népszerűek lettek, elsőként a H.O.T. nevű fiúegyüttesnek sikerült a kínai slágerlisták élére kerülnie, Tajvanon pedig a CLON nevű együttes indította el a K-pop-lázat.
Az első, Kínát meghódító együttesek harmincezer fős koncerteket tartottak.
A K-pop népszerűségének oka a kutató szerint abban rejlik, hogy a nyugati popzenét saját szájízükre alakították a koreai előadók, csak rájuk jellemző előadásmóddal és show-műsorral.
A zene és a sorozatok mellett a mozifilmek is hozzájárultak a hallyu terjedéséhez, főképp a hollywoodi filmektől eltérő cselekményeik és jellegzetesen koreai voltuk miatt, amivel az ázsiaiak jobban tudtak azonosulni, mint a nyugati filmek által propagált kultúrával.
A Szüri (��) című akciófilm például (amelyből 2009-ben nagy sikerű televíziós sorozat is született Iris címmel) Japánban is igen nagy sikert aratott 14 millió dolláros bevételével, ami növelte a koreaiak nemzeti büszkeségét, mivel korábban a külföldön legelismertebb és legtöbbet bemutatott ázsiai kultúra a japán volt.
A film bár politikai hangvételű, mégis vonzotta az ázsiai nézőket, mert különleges módon kezelte az észak- és dél-koreai helyzetet.
2001-ben a Joint Security Area című film volt az első koreai alkotás, amelyet 280 japán moziban mutattak be.
Mindezeken túl a koreai hullám termékei bár az amerikai populáris kultúrára épültek, azokat a koreai kultúrához, értékrendekhez igazították, ezzel közelebb hozva őket az ázsiai vevőkhöz, gyakran innovatív megoldásokkal, friss, új érzést adva nekik.
Mindehhez hozzájárul az ázsiai értékrend, a konfuciuszi tanítások közvetítése, amelyeket ugyanakkor modern környezetben, divatosan ábrázolnak.
A gazdasági vákuum és az okos marketingfogások szintén hozzájárultak a koreai hullám sikeréhez.
A kutató szerint a koreai kultúra népszerűségének vizsgálatakor az is fontos szempont, hogy az ázsiaiak egy része a japán populáris kultúrát túlzottan irreálisnak tartja a mindennapok valóságához képest, míg a koreai sorozatokat sokkal hihetőbbnek gondolja.
A koreai hullámot számos újság, magazin tárgyalja, tudományos munkák, tanulmányok születtek, világszerte egyetemi előadásokat tartottak róla és számos könyv is megjelent a témában.
Filmművészet
Az 1990-es évek elején stagnáló koreai filmipar fellendüléséhez nagyban hozzájárult a kormány pénzügyi-stratégiai támogatása.
A koreaiak eltökélt célja volt lemásolni a hollywoodi sikermintát, ennek eredményeképp az olyan óriáscégek, mint a Daewoo, a Hyundai vagy a Samsung médiaipari leányvállalatokat hoztak létre.
Ezek azonban az 1997-es ázsiai pénzügyi válság kezdetekor meg is szűntek.
Ezek a rövid életű cégek azonban mégis fontosat alkottak, a hollywoodi minta alapján ugyanis átszervezték a koreai filmgyártást, nem csak technikailag, de módszertanilag is.
Meghonosították a piackutatást és a közönségfelméréseket, a korábban ad hoc jelleggel működő filmgyártással szemben.
Ezek a vállalatok abban is újat mutattak, hogy jól fizető munkát és állandó képzést ajánlottak a frissen végzett filmeseknek, akik miután ezek a cégek a válságban tönkrementek, továbbvitték tudásukat és megszerzett „nagyvállalati” tapasztalatukat.
Elkezdődött a koreai filmipar megújulása, 2001-ben például a Cine 21 magazin toplistáján a 10 legjobbnak ítélt rendezőből hét harminc éven aluli volt, megjelentek a filmvásznon az olyan érzékeny témák, mint a homoszexualitás vagy az Észak-Koreával való konfliktus.
A hallyu szempontjából a vízválasztó film a Süri volt 1999-ben, amely hollywoodi stílusban, koreai ízlésvilágra formálva készült.
A film hatalmas kasszasiker volt Dél-Koreában, olyannyira, hogy több jegyet adtak el rá, mint a világszerte toplistavezető Titanicra.
A Süri felállította a mércét a koreai filmművészet számára.
2006-ban a The Host című hazai filmre kétszer annyian váltottak jegyet Dél-Koreában, mint a Mission: Impossible III-ra.
A koreai filmek sikerének köszönhetően megnőtt a helyi moziba járási kedv is.
A koreai filmgyártás példaképpé vált a kisebb ázsiai államok számára, 2006-ban Korean Cinema: The New Hong Kong címmel könyv is megjelent.
A koreai filmek legnagyobb fogyasztópiaca Japán, 2005-ben a filmek 79,4%-át mutatták be itt, a második legnagyobb piac Thaiföld, a harmadik az USA.
Az USA jellemzően zárt piac a külföldi filmek terén, ami miatt a koreai filmeket leginkább csak tematikus mozikban mutatják be, illetve egyből DVD-n jelentetik meg.
Előfordul, hogy Hollywoodban remake-et készítenek egyes filmekből.
Az amerikai terjesztést a feliratozás is akadályozza, emiatt sokkal nagyobb sikereket könyvelhetnek el a filmek DVD-n és online terjesztésben, mint a mozikban.
2006-ban a Korean Cultural Festival keretében harminc amerikai egyetemen mutattak be koreai filmeket.
Televíziós sorozatok
A koreai televíziós sorozatok népszerűségének oka a Bécsi Egyetem kutatója szerint abban rejlik, hogy a sorozatok a konfuciuszi értékrend közvetítői, amellyel az ázsiai lakosság többsége azonosulni tud.
Fontos szerepet játszik ezekben a sorozatokban az idősek tisztelete, a családközpontúság, a fiúgyermek iránti elkötelezettség és az „ázsiai morális értékek” közvetítése.
A családközpontúság miatt ezek a sorozatok Ázsián kívül is tetszenek a nézőknek, mert ezzel az értékkel képesek átlépni a kulturális különbségeken.
A koreai sorozatok mindezeken felül sokkal olcsóbbak voltak kezdetben, mint akár a japán vagy hongkongi produkciók, a tajvani televíziók például azért kezdték el vásárolni őket, mert a hazai gyártmányú sorozatoknál is jóval olcsóbbak voltak, viszont jobb minőségűek, így mandarin nyelvre szinkronizálva, tajvaninak álcázva küldték őket adásba.
A koreai sorozatok szereplői jórészt idealizáltak, a férfi főszereplők többsége jóképű, intelligens, érzékeny, nem fél felfedni az érzelmeit, és egy életen át képes szeretni egy nőt.
A doramák népszerűségéhez a női közönség körében ez is hozzájárult, mivel a koreai férfi imidzse így eltér a többi ázsiai férfiétól (például a kínai harcművészeti filmek kemény főhőseitől).
A koreai sorozatok vonzerejének része az operatőri munka minősége, a különleges és látványos helyszínek, a végtermék pedig „stílusos és kifinomult”.
A minőségi munkához hozzátartozik a jó forgatókönyv és a kiváló színészi játék is.
A koreai sorozatok amerikai forgalmazója, a YA Entertainment szerint „a cselekmény karakterközpontú, az összes főszereplő jellemrajza jól kiforrott, és minden cselekményszálat elvarrnak a sorozat végén.
Legtöbbször a közönség könnyedén tud azonosulni a szereplőkkel, a helyzetekkel és a felmerülő konfliktusokkal.
A színészek pedig szenvedélyesen és erős érzelmekkel játszanak.” Szerintük egyre több amerikai fordul a koreai sorozatok felé, mert „belefáradtak” az amerikai sorozatok által közvetített szexualitás és erőszak dömpingjébe, a koreai sorozatok pedig „valami újat” nyújtanak, „igazi tartalmat és mély érzelmeket”.
A koreai sorozatok abban is újdonságot jelentenek például az amerikai vagy mexikói sorozatokkal szemben, hogy limitált epizódszámúak, általában 16–20 részesek, így könnyebb rábírni a nézőt, hogy végigülje, tudván, hogy a történetet nem nyújtják a végtelenségig.
A koreai sorozatok külföldi terjesztésének egyik legnehezebb aspektusa a megfelelő felirat elkészítése, a jellegzetes koreai szófordulatok megfelelő átadása.
A YA Entertainment szerint a siker egyik kulcsa, hogy a koreai sorozatok saját formulát követnek, innovatívak és nem igazodnak a nyugati tévéfilmkészítéshez.
Az amerikai Entertainment Weekly szerint a koreai drámák sikere a másfajta megközelítésben kereshető: „A koreai sorozatok leegyszerűsítettnek és egyenesen buzisnak is tűnhetnek az amerikai néző számára, mégis magukkal ragadóak és furcsa módon megnyugtatóak.”
Popzene
Japánban a K-pop népszerűségének okai között szerepel a zene minősége a J-poppal szemben.
A K-pop-dalokat melodikusabbnak és jobban felépítettnek tartják.
Ugyancsak a japán popelőadókkal összehasonlítva a kialakított imidzs milyensége is számít.
A koreai előadók a japán rajongók szerint professzionálisabbak, jobban énekelnek és táncolnak.
A japán lányegyütteseket túlzottan kavaiinak, azaz „csöpögősen cukinak” tartják, míg a koreaiakat ezzel szemben „ázsiaibbnak”.
Ugyancsak hozzájárul a népszerűségükhöz, hogy igyekeznek megtanulni japánul, ez a hozzáállás pedig kifejezetten tetszik a japán rajongóknak.
A McClure's Asia Music News újságírója szerint a koreai menedzserek arra törekednek, hogy megalkossák a japán piac számára a tökéletes „idolokat”, és ehhez a megfelelő marketingeszközöket vetik be.
James Brooks amerikai zenész szerint a koreai popénekesek „vad, lelkes” hozzáállása is vonzó, a videoklipek nagy költségvetésűek, kiváló minőségűek és a többségük „elképesztően szórakoztató”.
A K-pop sikere egy Fülöp-szigeteki elemző szerint abban rejlik, hogy a koreai popipar nem a hagyományos módon közelíti meg a marketing fogalmát.
A koreai sztárok úgynevezett fan service-szel állnak a rajongók rendelkezésére, amely egy igen közeli sztár–rajongó kapcsolatot jelent.
A sztárok aktívak a közösségi oldalaikon, gyakran tartanak rajongói találkozókat, különleges projekteket készítenek kizárólag a rajongói klub tagjainak (a Big Bang együttes például minden évben rövid paródiát készít az az évi legnépszerűbb televíziós sorozatokból).
Ezen felül a lemezeket különleges módon csomagolják, extrákat helyeznek el bennük, elérve, hogy a rajongók ne az internetről töltsék le az albumot, hanem meg is vegyék.
A K-pop világméretű terjedése a Times magazin szerint nagyban köszönhető az internetnek, a Facebooknak, a YouTube-nak és Twitternek, illetve az olyan, specializált hírportáloknak, mint az Allkpop vagy a Soompi, ahol a YouTube-hoz hasonlóan gombnyomással lehet a közösségi oldalakon megosztani az információt.
Divat
A hallyu részeként a koreai divat is terjed, bár nem olyan gyorsasággal, mint a sorozatok vagy a popzene.
Elsősorban egyes ázsiai országokra van hatással.
Kínában rendkívül népszerűek a Dél-Koreából importált ruhadarabok, főképp a fiatal nők körében, akik a kedvenc sorozataik főszereplőihez hasonlóan akarnak öltözködni.
Az S&S Fashion Plaza üzletlánc például 60%-ban koreai divatmárkákat árul és Kína-szerte 100 boltot üzemeltet.
2010-ben Dél-Koreából Kínába 152 millió dollár értékben importáltak ruhaneműt, ami 37,8%-kal több, mint a korábbi években.
A koreai márkák magas áruk ellenére is keresettek Kínában, a vásárlók a helyi árak háromszorosát is hajlandóak kifizetni értük.
Ugyancsak népszerűek az olyan online áruházak, ahol pontosan olyan ruhákat lehet kapni, amilyeneket egyes színésznők bizonyos sorozatokban viseltek.
Thaiföldön a helyi hatóságok figyelmeztető feliratokkal próbálják megakadályozni a koreai divat terjedését a fiatalok között, mert attól tartanak, hogy a hallyu divat beláthatatlan mértékben befolyásolhatja a thai kultúrát.
A thai fiatalok az ország éghajlati sajátosságaitól függetlenül követik a koreai divatot, például népszerűek a fekete leggingek, de előszeretettel vásárolnak toxikusnak ítélt bőrfehérítő krémeket is, hogy a bőrük hasonló legyen a koreai hírességekéhez.
Észak-Koreában a kormány szigorú rendelkezései ellenére is nagy az érdeklődés a dél-koreai divat iránt.
Népszerűek a rövid szoknyák, a magassarkú cipők, az ujjatlan, kapucnis felsők és a divatos kiegészítők, annak ellenére, hogy a kormány tiltja az ilyen ruhanemű viselését.
Itt is a dél-koreai sorozatok befolyásolják a fiatalokat, akik az ilyen ruhaneműk magas ára és a kilátásba helyezett büntetés ellenére is megveszik a tiltott termékeket.
Kis mértékben ugyan, de a koreai divat az Egyesült Államokban is jelen van, működik például olyan koreai fodrászat, amelyik tizenöt üzletet üzemeltet az USA legnagyobb városaiban, növekvő nem ázsiai származású klientúrával.
Ezen túl a dél-koreai divattervezők az amerikai divatéletben is elismertek, Csong Duri például az amerikai elnök feleségének, Michelle Obamának is tervezett ruhát, de Kristen Stewart és Megan Fox színésznőket is öltöztette már.
Az Amerikában elismert koreai származású divattervezők közé tartozik még például Chris Han és Richard Chai is.
Konyhaművészet
Bár a koreai hullámot elsősorban a televíziós sorozatok, a filmek és a popzene dominálja, Dél-Korea mezőgazdasági minisztere szerint az egészségesnek tartott koreai ételeknek is szerepet kell adni az ország kultúrájának globális terjesztésében.
A minisztérium lépéseket tett annak érdekében, hogy a koreai konyha jobban elterjedjen, a Wonder Girls együttes például az egyik kampányuk reklámarca.

Az alkotás nosztalgiát ébresztett a koreaiakban a hazai kultúra iránt, a filmben éhező művészcsalád a Hollywood miatt halálra ítélt koreai filmművészet szimbólumává vált a szemükben.

Egy évvel később az Elnöki Tudományos és Technológiai Tanács benyújtott egy jelentést az elnöknek, melyben a helyi média fejlesztését javasolták, azon apropóból, hogy a Jurassic Park című amerikai film egymaga annyi bevételt termelt, amennyit másfél millió koreai Hyundai autó eladása.

A jelentés nagy szerepet játszott abban, hogy a kormány és a lakosság is elkezdett a kultúrára, mint iparágra gondolni.

A jelentést követően a kormány létrehozta a Kulturális Ipartestületet a Kulturális és Sportminisztérium irányítása alatt, 1995-ben pedig törvényt alkottak a hazai filmgyártás fellendítésére.

1999-ben a magát a „kultúra elnökének” hívó Kim Dedzsung 148 millió dolláros költségvetésű alapot hozott létre a kultúra támogatására.

A koreai hullám közvetlen kiváltó okai

A koreai hullám indulásáról több elmélet is született, abban azonban megegyeznek, hogy valószínűleg 1997-re vezethető vissza.

A Bécsi Egyetem kutatója szerint a koreai hullám a Star in My Heart című doramával indult útjára, melyet a kínai Phoenix TV kezdett el vetíteni.

Egy szingapúri tanulmány szerint azonban a jelenség a What Is Love All About? című sorozatnak köszönhető, amelyet a szintén kínai CCTV vásárolt meg ugyancsak 1997-ben.

Az ázsiai országok hamarosan elkezdték felvásárolni a koreai sorozatokat, a tartalmon túl erre gazdasági okuk is volt: a koreai sorozatok jóval olcsóbbak voltak a korábban népszerű japán sorozatoknál, és a gazdasági nehézségek idején inkább az olcsóbb árut preferálták a csatornák.

Az is segítette a koreai sorozatok terjedését, hogy éppen ebben az időszakban kezdődött meg Ázsiában a média liberalizációja, ami lehetővé tette külföldi produkciók szabadabb vásárlását.

A Star in My Heart hatalmas sikert aratott a kínai és tajvani nők körében, főképp mert igen vonzónak találták a férfi főszereplő An Dzseukot (��).

A kínai nézőket ezen felül vonzotta a bemutatott modern életmód, a modern frizurák és divatos ruhák.

Tajvanon sokáig teljesen más kép élt a koreaiakról, akiket durvának és kevésbé kulturáltnak képzeltek el.

A koreai sorozatok nyomán ez a kép elkezdett megváltozni.

Mind a kontinentális kínaiak, mind a tajvaniak számára ezek a sorozatok egy modern, trendi és jómódú ország képét keltették Dél-Koreáról.

Az igazi áttörést a hallyu számára 2003-ban a Winter Sonata hozta meg, amelyet Japánon kívül Tajvanon, Thaiföldön és a Fülöp-szigeteken is nagy sikerrel vetítettek.

A koreai doramák úgynevezett „második hullámáért” a Boys Over Flowers című sorozat felelős.

A koreai hullám másik fontos exportja a K-pop, azaz a koreai popzene.

Ennek népszerűsége is az 1990-es évek végén kezdődött, amikor a Channel V Kínában elkezdett koreai videoklipeket vetíteni.

A szentimentális és ázsiai értékrendeket követő koreai együttesek hamar népszerűek lettek, elsőként a H.O.T. nevű fiúegyüttesnek sikerült a kínai slágerlisták élére kerülnie, Tajvanon pedig a CLON nevű együttes indította el a K-pop-lázat.

Az első, Kínát meghódító együttesek harmincezer fős koncerteket tartottak.

A K-pop népszerűségének oka a kutató szerint abban rejlik, hogy a nyugati popzenét saját szájízükre alakították a koreai előadók, csak rájuk jellemző előadásmóddal és show-műsorral.

A zene és a sorozatok mellett a mozifilmek is hozzájárultak a hallyu terjedéséhez, főképp a hollywoodi filmektől eltérő cselekményeik és jellegzetesen koreai voltuk miatt, amivel az ázsiaiak jobban tudtak azonosulni, mint a nyugati filmek által propagált kultúrával.

A Szüri (��) című akciófilm például (amelyből 2009-ben nagy sikerű televíziós sorozat is született Iris címmel) Japánban is igen nagy sikert aratott 14 millió dolláros bevételével, ami növelte a koreaiak nemzeti büszkeségét, mivel korábban a külföldön legelismertebb és legtöbbet bemutatott ázsiai kultúra a japán volt.

A film bár politikai hangvételű, mégis vonzotta az ázsiai nézőket, mert különleges módon kezelte az észak- és dél-koreai helyzetet.

2001-ben a Joint Security Area című film volt az első koreai alkotás, amelyet 280 japán moziban mutattak be.

Mindezeken túl a koreai hullám termékei bár az amerikai populáris kultúrára épültek, azokat a koreai kultúrához, értékrendekhez igazították, ezzel közelebb hozva őket az ázsiai vevőkhöz, gyakran innovatív megoldásokkal, friss, új érzést adva nekik.

Mindehhez hozzájárul az ázsiai értékrend, a konfuciuszi tanítások közvetítése, amelyeket ugyanakkor modern környezetben, divatosan ábrázolnak.

A gazdasági vákuum és az okos marketingfogások szintén hozzájárultak a koreai hullám sikeréhez.

A kutató szerint a koreai kultúra népszerűségének vizsgálatakor az is fontos szempont, hogy az ázsiaiak egy része a japán populáris kultúrát túlzottan irreálisnak tartja a mindennapok valóságához képest, míg a koreai sorozatokat sokkal hihetőbbnek gondolja.

A koreai hullámot számos újság, magazin tárgyalja, tudományos munkák, tanulmányok születtek, világszerte egyetemi előadásokat tartottak róla és számos könyv is megjelent a témában.

Filmművészet

Az 1990-es évek elején stagnáló koreai filmipar fellendüléséhez nagyban hozzájárult a kormány pénzügyi-stratégiai támogatása.

A koreaiak eltökélt célja volt lemásolni a hollywoodi sikermintát, ennek eredményeképp az olyan óriáscégek, mint a Daewoo, a Hyundai vagy a Samsung médiaipari leányvállalatokat hoztak létre.

Ezek azonban az 1997-es ázsiai pénzügyi válság kezdetekor meg is szűntek.

Ezek a rövid életű cégek azonban mégis fontosat alkottak, a hollywoodi minta alapján ugyanis átszervezték a koreai filmgyártást, nem csak technikailag, de módszertanilag is.

Meghonosították a piackutatást és a közönségfelméréseket, a korábban ad hoc jelleggel működő filmgyártással szemben.

Ezek a vállalatok abban is újat mutattak, hogy jól fizető munkát és állandó képzést ajánlottak a frissen végzett filmeseknek, akik miután ezek a cégek a válságban tönkrementek, továbbvitték tudásukat és megszerzett „nagyvállalati” tapasztalatukat.

Elkezdődött a koreai filmipar megújulása, 2001-ben például a Cine 21 magazin toplistáján a 10 legjobbnak ítélt rendezőből hét harminc éven aluli volt, megjelentek a filmvásznon az olyan érzékeny témák, mint a homoszexualitás vagy az Észak-Koreával való konfliktus.

A hallyu szempontjából a vízválasztó film a Süri volt 1999-ben, amely hollywoodi stílusban, koreai ízlésvilágra formálva készült.

A film hatalmas kasszasiker volt Dél-Koreában, olyannyira, hogy több jegyet adtak el rá, mint a világszerte toplistavezető Titanicra.

A Süri felállította a mércét a koreai filmművészet számára.

2006-ban a The Host című hazai filmre kétszer annyian váltottak jegyet Dél-Koreában, mint a Mission: Impossible III-ra.

A koreai filmek sikerének köszönhetően megnőtt a helyi moziba járási kedv is.

A koreai filmgyártás példaképpé vált a kisebb ázsiai államok számára, 2006-ban Korean Cinema: The New Hong Kong címmel könyv is megjelent.

A koreai filmek legnagyobb fogyasztópiaca Japán, 2005-ben a filmek 79,4%-át mutatták be itt, a második legnagyobb piac Thaiföld, a harmadik az USA.

Az USA jellemzően zárt piac a külföldi filmek terén, ami miatt a koreai filmeket leginkább csak tematikus mozikban mutatják be, illetve egyből DVD-n jelentetik meg.

Előfordul, hogy Hollywoodban remake-et készítenek egyes filmekből.

Az amerikai terjesztést a feliratozás is akadályozza, emiatt sokkal nagyobb sikereket könyvelhetnek el a filmek DVD-n és online terjesztésben, mint a mozikban.

2006-ban a Korean Cultural Festival keretében harminc amerikai egyetemen mutattak be koreai filmeket.

Televíziós sorozatok

A koreai televíziós sorozatok népszerűségének oka a Bécsi Egyetem kutatója szerint abban rejlik, hogy a sorozatok a konfuciuszi értékrend közvetítői, amellyel az ázsiai lakosság többsége azonosulni tud.

Fontos szerepet játszik ezekben a sorozatokban az idősek tisztelete, a családközpontúság, a fiúgyermek iránti elkötelezettség és az „ázsiai morális értékek” közvetítése.

A családközpontúság miatt ezek a sorozatok Ázsián kívül is tetszenek a nézőknek, mert ezzel az értékkel képesek átlépni a kulturális különbségeken.

A koreai sorozatok mindezeken felül sokkal olcsóbbak voltak kezdetben, mint akár a japán vagy hongkongi produkciók, a tajvani televíziók például azért kezdték el vásárolni őket, mert a hazai gyártmányú sorozatoknál is jóval olcsóbbak voltak, viszont jobb minőségűek, így mandarin nyelvre szinkronizálva, tajvaninak álcázva küldték őket adásba.

A koreai sorozatok szereplői jórészt idealizáltak, a férfi főszereplők többsége jóképű, intelligens, érzékeny, nem fél felfedni az érzelmeit, és egy életen át képes szeretni egy nőt.

A doramák népszerűségéhez a női közönség körében ez is hozzájárult, mivel a koreai férfi imidzse így eltér a többi ázsiai férfiétól (például a kínai harcművészeti filmek kemény főhőseitől).

A koreai sorozatok vonzerejének része az operatőri munka minősége, a különleges és látványos helyszínek, a végtermék pedig „stílusos és kifinomult”.

A minőségi munkához hozzátartozik a jó forgatókönyv és a kiváló színészi játék is.

A koreai sorozatok amerikai forgalmazója, a YA Entertainment szerint „a cselekmény karakterközpontú, az összes főszereplő jellemrajza jól kiforrott, és minden cselekményszálat elvarrnak a sorozat végén.

Legtöbbször a közönség könnyedén tud azonosulni a szereplőkkel, a helyzetekkel és a felmerülő konfliktusokkal.

A színészek pedig szenvedélyesen és erős érzelmekkel játszanak.” Szerintük egyre több amerikai fordul a koreai sorozatok felé, mert „belefáradtak” az amerikai sorozatok által közvetített szexualitás és erőszak dömpingjébe, a koreai sorozatok pedig „valami újat” nyújtanak, „igazi tartalmat és mély érzelmeket”.

A koreai sorozatok abban is újdonságot jelentenek például az amerikai vagy mexikói sorozatokkal szemben, hogy limitált epizódszámúak, általában 16–20 részesek, így könnyebb rábírni a nézőt, hogy végigülje, tudván, hogy a történetet nem nyújtják a végtelenségig.

A koreai sorozatok külföldi terjesztésének egyik legnehezebb aspektusa a megfelelő felirat elkészítése, a jellegzetes koreai szófordulatok megfelelő átadása.

A YA Entertainment szerint a siker egyik kulcsa, hogy a koreai sorozatok saját formulát követnek, innovatívak és nem igazodnak a nyugati tévéfilmkészítéshez.

Az amerikai Entertainment Weekly szerint a koreai drámák sikere a másfajta megközelítésben kereshető: „A koreai sorozatok leegyszerűsítettnek és egyenesen buzisnak is tűnhetnek az amerikai néző számára, mégis magukkal ragadóak és furcsa módon megnyugtatóak.”

Popzene

Japánban a K-pop népszerűségének okai között szerepel a zene minősége a J-poppal szemben.

A K-pop-dalokat melodikusabbnak és jobban felépítettnek tartják.

Ugyancsak a japán popelőadókkal összehasonlítva a kialakított imidzs milyensége is számít.

A koreai előadók a japán rajongók szerint professzionálisabbak, jobban énekelnek és táncolnak.

A japán lányegyütteseket túlzottan kavaiinak, azaz „csöpögősen cukinak” tartják, míg a koreaiakat ezzel szemben „ázsiaibbnak”.

Ugyancsak hozzájárul a népszerűségükhöz, hogy igyekeznek megtanulni japánul, ez a hozzáállás pedig kifejezetten tetszik a japán rajongóknak.

A McClure's Asia Music News újságírója szerint a koreai menedzserek arra törekednek, hogy megalkossák a japán piac számára a tökéletes „idolokat”, és ehhez a megfelelő marketingeszközöket vetik be.

James Brooks amerikai zenész szerint a koreai popénekesek „vad, lelkes” hozzáállása is vonzó, a videoklipek nagy költségvetésűek, kiváló minőségűek és a többségük „elképesztően szórakoztató”.

A K-pop sikere egy Fülöp-szigeteki elemző szerint abban rejlik, hogy a koreai popipar nem a hagyományos módon közelíti meg a marketing fogalmát.

A koreai sztárok úgynevezett fan service-szel állnak a rajongók rendelkezésére, amely egy igen közeli sztár–rajongó kapcsolatot jelent.

A sztárok aktívak a közösségi oldalaikon, gyakran tartanak rajongói találkozókat, különleges projekteket készítenek kizárólag a rajongói klub tagjainak (a Big Bang együttes például minden évben rövid paródiát készít az az évi legnépszerűbb televíziós sorozatokból).

Ezen felül a lemezeket különleges módon csomagolják, extrákat helyeznek el bennük, elérve, hogy a rajongók ne az internetről töltsék le az albumot, hanem meg is vegyék.

A K-pop világméretű terjedése a Times magazin szerint nagyban köszönhető az internetnek, a Facebooknak, a YouTube-nak és Twitternek, illetve az olyan, specializált hírportáloknak, mint az Allkpop vagy a Soompi, ahol a YouTube-hoz hasonlóan gombnyomással lehet a közösségi oldalakon megosztani az információt.

Divat

A hallyu részeként a koreai divat is terjed, bár nem olyan gyorsasággal, mint a sorozatok vagy a popzene.

Elsősorban egyes ázsiai országokra van hatással.

Kínában rendkívül népszerűek a Dél-Koreából importált ruhadarabok, főképp a fiatal nők körében, akik a kedvenc sorozataik főszereplőihez hasonlóan akarnak öltözködni.

Az S&S Fashion Plaza üzletlánc például 60%-ban koreai divatmárkákat árul és Kína-szerte 100 boltot üzemeltet.

2010-ben Dél-Koreából Kínába 152 millió dollár értékben importáltak ruhaneműt, ami 37,8%-kal több, mint a korábbi években.

A koreai márkák magas áruk ellenére is keresettek Kínában, a vásárlók a helyi árak háromszorosát is hajlandóak kifizetni értük.

Ugyancsak népszerűek az olyan online áruházak, ahol pontosan olyan ruhákat lehet kapni, amilyeneket egyes színésznők bizonyos sorozatokban viseltek.

Thaiföldön a helyi hatóságok figyelmeztető feliratokkal próbálják megakadályozni a koreai divat terjedését a fiatalok között, mert attól tartanak, hogy a hallyu divat beláthatatlan mértékben befolyásolhatja a thai kultúrát.

A thai fiatalok az ország éghajlati sajátosságaitól függetlenül követik a koreai divatot, például népszerűek a fekete leggingek, de előszeretettel vásárolnak toxikusnak ítélt bőrfehérítő krémeket is, hogy a bőrük hasonló legyen a koreai hírességekéhez.

Észak-Koreában a kormány szigorú rendelkezései ellenére is nagy az érdeklődés a dél-koreai divat iránt.

Népszerűek a rövid szoknyák, a magassarkú cipők, az ujjatlan, kapucnis felsők és a divatos kiegészítők, annak ellenére, hogy a kormány tiltja az ilyen ruhanemű viselését.

Itt is a dél-koreai sorozatok befolyásolják a fiatalokat, akik az ilyen ruhaneműk magas ára és a kilátásba helyezett büntetés ellenére is megveszik a tiltott termékeket.

Kis mértékben ugyan, de a koreai divat az Egyesült Államokban is jelen van, működik például olyan koreai fodrászat, amelyik tizenöt üzletet üzemeltet az USA legnagyobb városaiban, növekvő nem ázsiai származású klientúrával.

Ezen túl a dél-koreai divattervezők az amerikai divatéletben is elismertek, Csong Duri például az amerikai elnök feleségének, Michelle Obamának is tervezett ruhát, de Kristen Stewart és Megan Fox színésznőket is öltöztette már.

Az Amerikában elismert koreai származású divattervezők közé tartozik még például Chris Han és Richard Chai is.

Konyhaművészet

Bár a koreai hullámot elsősorban a televíziós sorozatok, a filmek és a popzene dominálja, Dél-Korea mezőgazdasági minisztere szerint az egészségesnek tartott koreai ételeknek is szerepet kell adni az ország kultúrájának globális terjesztésében.

A minisztérium lépéseket tett annak érdekében, hogy a koreai konyha jobban elterjedjen, a Wonder Girls együttes például az egyik kampányuk reklámarca.